LakásinfóHirlevél

Lakásinfó

Átadásra került a Marina Part harmadik üteme

Az Autóker Holding Zrt. legnagyobb beruházásának, a Duna-parton fekvő Marina Partnak a legújabb ütemét adta át minap. A harmadik ütem 350 lakását 2007 tavaszán kezdte a beruházó értékesíteni, egyediségét, a házakat körülvevő zöld terület mérete és a csendes, jó levegőjű, Duna menti környezet adja, mely a közúti forgalomtól elzártan helyezkedik el.

Az Autóker Holding Zrt. legnagyobb jelenleg futó beruházása a XIII. kerületi Foka-öbölben található, a kerület legértékesebb Duna-parti területén, csendes, jó levegőjű helyen, amely közel van a belvároshoz, pár perc sétára a Duna Plázától, és egy rövid sétára a metrótól. A beruházó már elkészült a Marina Part I. ütemével, melyben három ház 224 otthonát már 2005 első negyedévében átvehették tulajdonosaik, míg a második ütem átadása után öt lakótömb 274 lakásába tavaly ősszel költöztek be a lakók. A Marina Part III. üteme során közel 20 000 négyzetméternyi lakás készült el, mintegy 5000 négyzetméternyi terasszal. A harmadik ütem átadása március végén indult el, a tulajdonosok folyamatosan költöztek be.

A most elkészült Marina Part harmadik ütemében az öt U alakban elhelyezkedő épület 8496 négyzetméteres telekre épült, a lakások alapterülete 18 381 négyzetméter, míg a lakásokhoz összesen 4751 négyzetméteres terasz is tartozik majd. A lakások mérete 30 és 115 négyzetméter között alakul. A kilencemeletes épületek alatt mínusz kétszintes mélygarázs is felépült, összesen 335 parkolóval és 214 tároló biztosítja a lakók teljes kiszolgálását. A parkolóknál természetesen beléptető rendszer biztosítja, hogy csak az illetékesek használják. A harmadik ütemben az U alakban elhelyezkedő épületek különlegessége, hogy a két szélső épület a harmadik emeleten díszkerttel kapcsolódik egymáshoz, miközben a 350 lakáshoz különlegesen nagy park és zárt, privát kertsor tartozik.

A lakások mindegyike gépekkel felszerelt konyhabútort, minőségi anyagokból készült burkolatokat, szanitereket, több ponton záródó bejárati ajtót, valamint minőségi fa nyílászárókat tartalmaz - 24 órás központi portaszolgálat, recepció, biztonsági és műszaki felügyelet, valamint ipari kamerás felügyeleti rendszer került kialakításra.

A legimpozánsabb szolgáltatások is hamarosan elérhetőek lesznek a Marina Parton. Megépül a XIII. kerület egyik legújabb városrészének minden igényt kielégítő sportcentruma, ahol többek között feszített víztükrű úszómedence, valamint ezer négyzetméteres fitness- és sportközpont létesül. A legexkluzívabb szolgáltatás azonban kétségkívül a Foka-öbölben létesülő jachtkikötő lesz, mely a legteljesebb mértékben szolgálja majd a lakók kényelmét.

Nyomtatásra és gyengén látóknak!

Cikk információk:

Cím: Átadásra került a Marina Part harmadik üteme
Dátum: '07.10.28
Kategória: Lakásinfó
Következő cikk: » Ahol a belsőépítészet karrierje kezdődött
Előző cikk: « Lakásbörze - kedvcsináló, nem csak költözni vágyóknak

Kezdőlap

Hirdetés

Partnereink:







Minőségi parókák

Megrendelés: