Jubiláló rock klasszikus

A szövegcentrikus, balladisztikus rock egyik prominens képviselője, Vörös István ismét "összetrombitálta" legendás zenekarát, a Prognózist, hogy február 24-én a Petőfi Csarnok közönségével együtt ünnepeljék a csapat születésének huszonötödik évfordulóját.

- Tele van a város szerelemmel, Én az időt nem sajnálom... ezek olyan dalok, amelyek rendre felkerülnek a zenerádiók műsorára, rólatok mégis keveset hallani. Szégyenlősek vagytok vagy sok a dolgotok?

- A médiaszereplések valóban nem sok időt vesznek el tőlünk. 1987 után a Prognózis-tagok mindegyike, Jankai Béla, Klemm Ervin és én is külön utakra tértünk, de munkakapcsolatban maradtunk. Én azóta új társakkal dolgozom és kilenc lemezem jelent meg. Néhány éve pedig szóló akusztikus műsorommal is koncertezek, ahol egy szál gitárral adom elő a régi és új dalaimat.

- Amelyek, tanúsíthatom, változatlanul aktuálisak. Ellenben, mintha a jubileumi koncerttel kicsit elkéstetek volna.

- Tény, hogy októberben lettünk volna huszonöt évesek, de amint a koncert alcíme is mondja, ez a lélekben fiatalok országos találkozója lesz, tehát lényegében most is aktuális. Ez abból is látszik, hogy mint a többi jubiláló zenekar koncertjén, nálunk is több generáció énekli együtt a dalokat.

- Ezek közül több is immár klasszikusnak számít...

- ... mint ahogy az indulás is klasszikus volt. Egy budaörsi faházban kezdtünk próbálni, egyszerű szereléssel, sokszor csináld magad hangtechnikával. Akkoriban azonban nem ez volt a lényeg, hanem az összetartozás, a valahová tartozás érzése, ami nagyon hamar kialakult a közönség és a zenekar között, ez pedig hihetetlenül inspiráló. A 2001-es találkozáskor szerencsére mindezt újra átélhettük.

- Ez a "békebeli" kép óhatatlanul elszürkül, amikor a város nem szerelemmel, hanem békétlenséggel van tele. Amikor 90-ben megváltozott a világ, te hogy rendezted el magadban?

- Kétéves svájci zenélés után tértem haza 90-ben. Nagy volt a kontraszt. Kiírtam magamból. Ma pedig azt tapasztalom, hogy elég kevés tere van a normalitásnak, és mindenütt az érdekek dominálnak. Én mindig is a zenéből éltem, mást el sem tudok képzelni. fellépések mellett tanítványaim is vannak, zenét tanítok a gitárstúdiómban.

- A lemezeidet magánkiadásban adod ki. Ez gondolom, együtt jár azzal, hogy a média kevésbé sztárol, mint akik mögött nagy lemeztársaságok állnak.

- Ez igaz, viszont tisztább a helyzet. Független vagyok, a hanganyagaim a saját tulajdonomban maradnak. Nem kell kompromisszumokat kötnöm a saját dalaimat illetően. Jelenleg három felállásban koncertezek, a Prognózis-korszak dalait Jankai Béláékkal játszom, zenekarommal többségében az azóta született dalokat, mint a Magányos utazó, Szűk nekünk ez a város, Minden viharon át, Ez egy kutya világ... és a már említett szóló akusztikus műsorommal.

- A szóló akusztikus bemutatkozásodat mi motiválta? Ha mindenki kiabál, te a halkságoddal tüntetsz?

- Ez egy bensőségesebb műfaj. A daloknak van zenekari és akusztikus hangszerelésük is. Szólóban, különböző hangolású gitárjaimmal, mandolinnal, szájharmonikával adom elő azokat. Ez egy olyan one-man show, ahol felidézhető a régi koncertek bensőséges, összetartozós, interaktív, szövegcentrikus világa, hangulata - igaz, kisebb számú hallgatóság előtt. Nagy öröm, hogy ezzel a műsorral már több külföldi városban is felléptem, most decemberben például Dél-Koreában volt két koncertem, előtte Mexikóban, Párizsban, Brüsszelben, Szarajevóban...

- Hogy születnek az új dalok?

- Többféleképpen, vagy nagyon kipihent, ráhangolt állapotban, de írtam már szöveget közlekedési dugó kellős közepén is. Sok zenét hallgatok, olvasok, találkozom a barátaimmal, és egyszer csak elkezd motoszkálni bennem egy téma...

- Hogyan készülsz a koncertekre?

- Fontos, hogy kialudjam a nyolc órát, reggelenként elengedhetetlen a torna, mert a színpadon kell a jó kondíció.

- Ötvenkét esztendősen még mindig van benned valami "vöröspistis", egy soha fel nem növő, nyolcadik kerületi srác mondja a magáét...

- Hát igen, többnyire ilyen vagyok, nem igen akartam soha felnőtt lenni, nem érzem magam jól a hagyományos felnőtt szerepben, de azért ma már kevés a csak farmernadrágos feeling. A külsőségek terén pedig elárulom, hogy a fellépések előtt nemcsak hangpróbát, hanem ruhapróbát is tartok. A ruha számomra olyan, mint egy dal. Minden apró részletnek a helyén kell lenni, úgy érzem ezzel is meg kell adni tiszteletet a közönségnek.

Tóth Gábor Ákos

Nyomtatásra és gyengén látóknak!

Cikk információk:

Cím: Jubiláló rock klasszikus
Dátum: '07.02.20
Kategória: Vezércikk
Következő cikk: » Egriek az Akadémián, Starry Night a Műgyűjtők éjszakáján
Előző cikk: « Klasszikus elegancia - bemutatkozott az LS 460-as

Kezdőlap

Hirdetés

Partnereink:







Minőségi parókák

Megrendelés: