A szinek optikai hatása

A narancssárga szín a többi színnel egy síkban került ábrázolásra, mégis erőszakosan az előtérbe furakodik, és a különböző színek, mint látjuk, dimenzionálják a síkot.
A sötét háttérben a narancssárga világosabb árnyalatot kap, míg a világossárga háttérben kisötétedik. Hogy milyen árnyalatúnak látunk egy színt, az attól is függ, mennyire üt el a környező háttértől.
Annak ellenére, hogy a két négyzet közötti hely kisebbnek tűnik, mint a baloldali négyzet, a valóságban mégis odafér. A fehér vagy élénk színű felületek visszaverik a fényt, melyet nemcsak szemünk ideghártyája érzékel, hanem a környező sejtek is. A fény szinte túlcsordul ezért a négyzet peremén, melynél fogva azt nagyobbnak látjuk, mint a fényt elnyelő fekete négyzetmezőt.
Világosban a szemünk minden színt azonosít, míg félhomályban a színes kockák egyforma szürkévé válnak.

A piros, sárga, téglavörös, kék azonos formákat egymás mellé helyezve azt tapasztaljuk, mintha a kék távolabb, a piros közelebb volna. A sárga forma könnyűnek, a vörös nehéznek hatna.


A színek megjelenésüknél fogva is más-más hatással bírnak az emberre, főleg, ha a látómezőben elfoglalt helyüket is figyelembe vesszük, azt tudatosan meghatározzuk.
Nyomtatásra és gyengén látóknak!






