ÉrtéktrendHirlevél

Értéktrend

Takarékos retro izomautó a Fordtól

null
Az új Mustang az első olyan több mint 300 lóerős sorozatgyártott autó a világon, amelynek az amerikai szabvány szerinti országúti fogyasztása kevesebb, mint 7,9 liter 100 kilométeren. Az ős Mustang 1965-ben született, s a sportossága mellett a feelingje és az olcsósága tette halhatatlanná.

A modell ismét reneszánszát éli, a gyártó öt évvel ezelőtt arról panaszkodott, hogy nem tud eleget gyártani. Mára annyiban változott a helyzet, hogy takarékosabb "lovakat" kapott a kultuszautó. A 3,7 literes V-6-os erőforrás által hajtott új 305 lóerős Mustang így Amerika legtakarékosabb izomautója, egyben minden idők legalacsonyabb Mustangja lett.

Külön figyelemre méltó, hogy a legtakarékosabb a hatsebességes automata verzió (7,6 literes országúti, 12,4 literes városi fogyasztással, míg a manuálissal ez 8,1 és 12,4 liter), amely rácáfol a korábbi sztereotípiákra, és igazolja, hogy a legmodernebb, finomhangolt váltóművek esetén nem jelentkezik többletfogyasztás, sőt a precíziós szerkezetnek köszönhetően az élvezetes autózás mellett még fogyasztáscsökkenés is elérhető.

Érdekesség, hogy a Mustang európai testvére, a 2,5 literes turbómotor által hajtott, szintén 305 lóerős Focus RS európai szabvány (ECE) szerint mért országúti fogyasztása kedvezőbb az amerikai ikonénál (országúti: 7,0 liter; városi: 13,4; vegyes: 9,4).

A tavasszal az amerikai márkakereskedésekbe érkező, számos technológiai újdonságot felvonultató új Mustangra egyébiránt már most 11 000 előrendelés érkezett, és eddig a leendő tulajdonosok több mint fele választotta az új 3,7 literes motorral autóját.

Nyomtatásra és gyengén látóknak!

Cikk információk:

Cím: Takarékos retro izomautó a Fordtól
Dátum: '10.03.16
Kategória: Értéktrend
Következő cikk: » Ajándék smart a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemnek
Előző cikk: « Alföldi Róbert alkotásai a Belvedere galériában

Kezdőlap

Hirdetés

Partnereink:







Minőségi parókák

Megrendelés: