Készül az ország legnagyobb hordója

null
A rendszerváltás óta eltelt két évtizedben nem készítettek akkora hordót Magyarországon, mint amilyet most Egerben. A 14 ezer literes hordót közel 4 hónapos munkával állítják össze, majd Badacsonyörsre szállítják, a Varga Pincészet borászatába.

Ebben készül majd a pincészet csúcsházasítása, az Aranymetszés sorozatban. A különleges méretű hordó készítését az év első napjaiban kezdték, március végén fejezik be. A hat köbméter dongaanyagot 40 köbméter tölgyrönkből készítették. A feladat rendkívül bonyolult volt, az ország különböző erdeiből kellett felkutatni azokat a hatalmas tölgyfákat, amelyek alkalmasak voltak a dongák elkészítéséhez. A dongákat már méretre szabták a gyaluláshoz, majd 14-16 óra fűtés, melegítés és locsolás következett, közben az abroncsot húzták össze. Ha ezzel a munkafázissal a hordó egyik oldalán elkészültek, a tűzön megfordítják és további hat óra melegítés következik azért, hogy a dongákat stabilizálják. A hordót ekkor magára hagyják, és azt várják, hogy kihűljön. 72 óra telik el így, majd lekerül róla a merevítés. Csak ezek után indulhat a Balatonra a hordó - nyilatkozta Varga Bálint, a pincészet vezetője. Mindezekhez hozzátette: Magyarországon nem ez lesz a legnagyobb hordó, de ennél nagyobbat csak 1972-ben készítettek, az viszont több mint százezer literes(!), ez már akkora, hogy sok európai ország stadionjában a nézők fejenként egy-egy litert kaphatnának a hordóban található borból, és még akkor is jócskán maradna bor benne!

A Varga Pincészet azt reméli, hogy a 10 ezer literes hordó igazi turista látványosság lesz, és a Balaton északi részére érkező, évi százezer borturista jelentős része elzarándokol majd az óriáshordóhoz is. Mint azt Varga Bálint elmondta, még nem tudják, hogy milyen fafaragás díszíti majd a hordót. Erre pályázatot írtak ki a Facebookon.

Küldje el ismerősének!        Nyomtatásra és gyengén látóknak!

Cikk információk:

Cím: Készül az ország legnagyobb hordója
Dátum: '10.03.09
Kategória: Asztaltársaság
Következő cikk: » Ultracsendes porszívó az Electroluxtól
Előző cikk: « A fogorvost is szeretik, ugye?

Kezdőlap

Hirdetés

Ez is egy stílus, egy életmód!

Feed temporarily unavailable

Partnereink:







Minőségi parókák

Megrendelés: