A fogorvost is szeretik, ugye?

Aki járt a rendelőjében, több év után is visszatér hozzá. Nem megszokásból, ennél többről van szó: emberi kapcsolatokról, barátságokról, kölcsönös megbecsülésről. Balsai Tamás doktor szavaival élve: "Nem annyira bonyolult ez a szakma, mint amennyire feltupírozzák. Sokkal több emberség és tisztelet is beleférne a professzionalizmus mellett."

- Nem furcsa ez annak a szájából, aki végül is ebből él?

- Azért nem, mert megtapasztaltam az államilag finanszírozott fogászati ellátás körülményeit is. Egy évig dolgoztam a Rókus Kórház szájsebészeti fekvőbeteg osztályán, ahol például megtanultam implantálni, mégis az önállósulás mellett döntöttem. Nekem ugyanis az a mániám, hogy a pácienseim visszajöjjenek hozzám, és ehhez sokkal jobban oda kell figyelni a munkámra. Mindig kell, hogy legyen idő a dolgok megbeszélésére. Ez egy bizalmi kapcsolat, amit gondozni kell. S nem azért, mert sok ismert ember jár hozzám, hanem mert kialakult egy kölcsönös érdeklődés. Ami természetesen feloldja mindazt a feszültséget, félszet, amivel az emberek beülnek a fogorvosi székbe. Egyébként a minőségre törekvés szerintem családi indíttatás és nevelés kérdése. Én sem pusztán attól lettem ilyen, hogy tízévesen, amikor volt némi szabadidőm, a szüleim rendelőjében játszottam a fogsor lenyomatokkal.

- Azért, gondolom, kellett némi bátorság és kitartás egy magánpraxis beindításához. Kis túlzással, itt a Batthyány utcában minden kapualjban van egy fogorvos. Mi az a többlet, természetesen a szakmai korrektségen felül, amivel meg lehet tartani a pácienseket egy ennyire frekventált környéken?


- Nagyon fontos, hogy a minőségnek van egy limitált ára. Anyagban, gépben, környezetben, ami alá nem lehet menni. Elvtelen árversenybe soha nem mentem bele, noha ma már az emberek jó része több orvostól gyűjt be ajánlatot, mielőtt döntene. Én megoldási javaslatokat teszek a betegnek, de a döntés az ő kezében van. Egy fogorvosnak egy személyben kell szakembernek, pszichológusnak és üzletembernek lennie, ami persze nem egyszerű feladat.

- A mai versenyben azt állítja, hogy kielégíti ez a "mindenevő" fogorvoslás?

- Minden döntésnek két oldala van. Azzal, ha valaki specializálódik, szerintem egy kicsit be is zárja magát. Mi több, ki is szolgáltatja magát a többi fogorvosnak, akik hozzá küldik a betegeket. Természetesen én is implantálok, készítek porcelánhéjakat, igyekeztem a legjobb helyeken, például Amerikában ellesni a legkorszerűbb technikákat, s megengedem magamnak azt is, hogy tíz éve mindig van rezidensem, aki sorozatban végzi a gyökértöméseket. Ezzel nekem hasznos időm szabadul fel, amit a páciensek egyéb dolgaira fordíthatok.

- A környezet barátságos, a technika pazar, mindenki megkaphatja az ilyen volt, ilyen lesz élményt, klinikaiak a körülmények. Innen merre érdemes fejleszteni egy jól menő magánrendelőt?

- Semmi esetre sem egy klinika irányába. Itt mindent én terveztem, még a dizájnt is. A hangszóróból az a zene szól, amit én szeretek, és amit a feszültségoldásra a legjobbnak tartok. A szájsebészi múlt miatt továbbra is nagy kedvvel csinálom az esztétikai fogászatot, az implantációt immár egy londoni rendelőben is, de nem hiszem, hogy egy nagyobb vállalkozás élén én még ugyanazt a minőséget tudnám produkálni a betegeimnek, mint jelenleg.

- Mégis beült az egyetemre jogot tanulni...

- Ha úgy tetszik, a két gyermekem mellett ez a hobbim. A fogászat, akárhogy is nézzük, fizikai munka, amiből jólesik szellemileg kikapcsolódni. Persze igyekszem egészségesen élni. Rendszeresen úszom, télen síelek. Nyáron biciklire ülök, mellőzöm az autózást. A délelőtti és a délutáni rendelés között mindig hazamegyek, ha a család engedi, alszom egy keveset. Kicsit mediterrános a dolog, aminek az a haszna, hogy az utolsó beteg is azt a szintű szolgáltatást kapja, mint az első.

Tóth Gábor Ákos

Küldje el ismerősének!        Nyomtatásra és gyengén látóknak!