PortréHirlevél

Portré

Tari Annamária korunk romantikájáról

null
Tari Annamária tizenöt éves korában döntötte el, hogy pszichológus lesz. Egyik gimnáziumi tanára azt kérdezte az órán, hogy "ki tudja, mit jelent a pszichoanalízis?" Annamária akkor határozta el, hogy ezzel a tudománnyal kell foglalkoznia. Ma már elmondhatja magáról: a szexuálpszichológia egyik legkeresettebb hazai szakértője.

Mint mondja, majdnem minden nőnek van emléke arról, mikor általános iskola alsó tagozatában a nagy szerelem megdobta hógolyóval, aztán hihetetlen vihogások közben elrohant, vagy jól meghúzta a copfját, esetleg még a ceruzáit is a földre szórta. Minden lány tudta, hogy ha megdobták, vagy meghúzták a haját, akkor szerelmesek bele...

Ma viszont egyre többször halljuk azt, hogy "de hol van az a férfi, aki virágot vagy ajándékot hoz...", ami egyértelműen jelzi, hogy a nők szeretnék megtalálni párjukban azt a férfit, aki erre hajlandó.

Nyilván minden életkorban mások a romantikus gesztusok, amik tulajdonképpen akár szavak nélküli jelzések arra, hogy a másik közeledik, vagy már szerelmes, vagy nagyon kötődik. Egy fiatal lány egy gyertyafényes vacsoránál egy elegáns étteremben valószínűleg feszengeni kezd, miközben ugyanez a szituáció tíz év múlva halálosan imponál neki. Minden generációban megtaláljuk a romantikára való hajlamot és elutasítást is, a jelrendszert és a hozzávaló ceremóniát.

Sok függ attól, hogy az illető az érzéseiből mennyit képes felvállalni és megmutatni, de az is fontos, hogy a romantikát ne keverje a cukormázas giccsparádéval, művirágkölteményekkel és kackiás rímekre végződő álversikékkel. A valódi romantika értékes, igazi érzelmeket hordozó, jelzésszerű és nem agyonmagyarázó, mint egy húsvéti locsolóversike.

Most persze mondhatnánk, hogy egy bátor férfi simán ott áll, akár egy kazal rózsával vagy doboz bonbonnal is az utcán, akár egy filmben, de valójában az már inkább demonstráció a többiek felé, miközben az igazi romantika két ember között kell, hogy működjön. Tehát nem az a lényeg, hogy ki látja még az utcán azt a rózsát, hanem az, hogy azt a szeretett másik kapja, ami így kapcsolatuk fontosságát jelzi.

Számtalan filmben láthattunk olyan jeleneteket, mikor a férfi kicsit idegesen, toporogva, feszülten várja a szerelmét, és ez tényleg nem könnyű helyzet, de az eredmény feltétlenül megéri, mert a nők a mai napig valóban örülnek egy ilyen romantikus gesztusnak. Nyilván nagyon fontos szempont, mennyire érezhető a figyelmesség és az őszinte ajándékozási vágy a másik részéről, hiszen nem mindegy, hogy valaki "letudni" akarja a dolgot, vagy valódi érzelmi jelzést ad.

Régebbi korokban pontos koreográfiája és jelentése volt a virág átadásnak, a kézcsóknak, a köszönésnek és egy szempillantásnak, ami egyrészt az ismerkedést könnyítette, másrészt az érzelmek kimutatását. Manapság inkább azt látjuk, hogy ezek a szituációk egyre ritkábbak, elrejtjük érzelmeinket, nehezen vállalunk fel nyílt és félre nem érthető helyzeteket, mert inkább a bizalmatlanság és a rejtőzködés nyújtja a biztonságot. A nők általában elvárnák egy férfitól, hogy határozott legyen és lehetőleg kedvességekre képes, miközben jó tudnunk, hogy egy kapcsolat érzelmi szálai csakis kölcsönös alapon működnek jól, ami egyrészt nyílt kommunikációt, másrészt elégséges önértékelést feltételez mindkét oldalon.

Mindezek ellenére minden ember általában titokban vágyik arra, hogy örömöt éljen át és nyújtson a másiknak, tehát érzelmi igényünk még most is működik, csak a napi élet rutinja és az egyre kevesebb idő elmossa ezeket a fantáziákat. Marad a futó puszi, az elmaradt virág helyett a "majd veszünk neked valamit" szituáció, amiből persze pont a lényeg marad ki, és ez a néhány perces igazi figyelem és érzelem, amit a másikkal átélünk.

Ám, ha valaki nem hagyja, hogy olyan spirálba kerüljön, ahol már nincs idő egymásra és igazi figyelemre, akkor átélhet olyan örömöket és pillanatokat, amelyek valóban fontosak az élet értékei között... - tanácsolja mindenkinek Tari Annamária.

Nyomtatásra és gyengén látóknak!

Cikk információk:

Cím: Tari Annamária korunk romantikájáról
Dátum: '09.01.11
Kategória: Portré
Következő cikk: » A tárogató bűvöletében
Előző cikk: « Rozmán Lajos, az időutazó

Kezdőlap

Hirdetés

Partnereink:







Minőségi parókák

Megrendelés: