LakásinfóHirlevél

Lakásinfó

Repülő fürdőszobák

null
Az Emirates Airlines fürdőszobával várja az első osztályon utazókat az új A380-as légibuszán. Igaz, csupán 14 utasra való víz van a speciálisan kialakított fürdőben, de még ez is kuriózumnak számít, hiszen eddig egyik repülőgépen se lehetett letusoni, ha az embernek ahhoz szottyant kedve.

Igaz, itt sem kedv függvénye a dolog, a légitársaság azért találta ki ezt a plusz szolgáltatást, mert az üzletembereknek sokszor egy-egy fontos tárgyalás előtt már nincsen idejük a hotelben felfrissíteni magukat, rögtön a reptérről mennek a megbeszélésre. Hosszú fürdőzésre azonban ne számítson az, aki ezt a felhők feletti tisztálkodást választja, hiszen csupán öt percig folyik a víz a tusoló rózsájából. És hogy ne történhessen meg az, hogy beszappanozva, talpig habosan állunk a tus alatt, egy kijelzőn láthatjuk, hogy az öt percből még mennyi van hátra. A repülő fürdőszobának köszönhetően a gép 500 kilogrammal több vizet szállít, a plusz terhelés miatt 25 százalékkal nő meg a szuperjumbo fogyasztása. A különleges szolgáltatást még nem vehetjük igénybe, majd csak december elsejétől, és akkor is csak a társaság Londoni Heathrow és Dubai között közlekedő járatán. És hogy mennyibe kerül a pancsolás a felhők felett? 4737 fontba, vagyis több mint 1,4 millió forintba.

Ezen kívül más prémiumszolgáltatása is van a légitársaságnak, például az a 14 privát lakosztály, mely távirányítós ajtóval, masszázsfunkciós ággyal, íróasztallal, elektromosan vezérelt minibárral és a legmodernebb beépített szórakoztató rendszerrel van felszerelve.

Nyomtatásra és gyengén látóknak!

Cikk információk:

Cím: Repülő fürdőszobák
Dátum: '08.09.17
Kategória: Lakásinfó
Következő cikk: » Spanyol módi a Habitat Valencián
Előző cikk: « Először van díszvendége a BNV-nek

Kezdőlap

Hirdetés

Partnereink:







Minőségi parókák

Megrendelés: