LakásinfóHirlevél

Lakásinfó

Central Home: stagnál a belvárosi lakáspiac

null
A Nyugati pályaudvar környékén a lakástulajdonosok és a befektetők azt gondolták, hogy már akkor nyertek a kormány döntésével, amikor a Déli pályaudvar, vagy a Lágymányosi híd pesti hídfője körüli területek helyett a Nyugati pályaudvar környékét választották a kormányzati negyed színhelyéül.

Ez ugyanis azt is jelentette, hogy a VI. és XIII. kerület határán lévő terület és környezete a média, a fejlesztők és jó néhány befektető figyelmének a középpontjába került. A tervek már nagyon korai fázisában is megfigyelhető volt, hogy sok lakást próbáltak úgy értékesíteni, hogy a tervezett beruházás közelségére hivatkozva, nem ritkán 20-30%-kal magasabb kínálati árral jelentek meg a piacon.

Az adásvételek többsége azonban a normál piaci áron történt, a VI. kerületi használtlakásoknál átlagosnak számító 280-350 ezer Ft/m2 áron. A kínálati, meghirdetett árak átlaga azonban továbbra is mintegy 20%-kal haladja meg az eladások átlagárát, vagyis a végső értékesítési árat. Várhatóan azonban az ingatlanok áron felüli adás-vétele abbamarad, illetve az eladók is hajlandók lesznek árengedményt tenni az áralku során.

null
A kormányzati negyed tervét most bizonytalan ideig félre tették az illetékesek, és így a környezetének infrastruktúrájára és annak fejlesztésére sem költenek 8-20 milliárd forintot. Ennek ellenére azonban kisebb és bizonytalan tartalmú fejlesztéseket terveznek a környéken, ami korán sem lesz olyan hatással a kerület ingatlanáraira, mint amilyen hatással a kormányzati negyed miatt lett volna. Azok a befektetők, akik kizárólag a kormányzati negyed beruházására támaszkodva, spekulációs szándékkal vásároltak a környéken, illetve azok, akik eddig a várható haszon reményében sokáig "kivártak" lakásuk értékesítésével, most a megvalósulás bizonytalansága miatt feltételezhetően új befektetés után néznek.

"A VI. és a XIII. kerületben a vásárlási kedv előreláthatóan továbbra sem fog csökkenni, hiszen az érdeklődés korábban is nagy volt mind a két kerület ingatlanjai iránt. Így viszont valószínű, hogy elmarad az a roham, ami a beruházások miatt lett volna várható" - mondta el Ben Ezra Yizhaq, a Central Home cégvezetője, majd hozzátette: "azok a befektetők, akik ezután vásárolnak majd lakást, szinte biztosan hosszú távú befektetésre költöznek be."

Nyomtatásra és gyengén látóknak!

Cikk információk:

Cím: Central Home: stagnál a belvárosi lakáspiac
Dátum: '08.04.15
Kategória: Lakásinfó
Következő cikk: » Virágünnep a Vásárközpontban
Előző cikk: « A holnap befektetése - CONSTRUMA 2008

Kezdőlap

Hirdetés

Partnereink:







Minőségi parókák

Megrendelés: