A színek tömegeloszlása

A díszítőerő tekintetéből a színek összeválogatásánál is fontosabb, hogy melyik mekkora területet foglal el, vagyis milyen lesz a viszonylagos tömegük. Ha az élénk szín jóval nagyobb területet foglal el, mint a tompa színek, akkor jóformán elnyeli azokat. A hozzá hasonló tompább színeket egészen magába olvasztja, s ezzel csak a saját színét tompítja, a díszítmény rajzát pedig elhomályosítja.
Ha nagy cinóbervörös alapra vékony vörösbarna rajzot viszünk, az beleolvad a háttérbe, de ha megfordítjuk, nagy vörösbarna alapra viszünk keskenyvonalú cinóber rajzot, az teljes mértékben fog érvényesülni élénkségével, és szinte beragyogja a vörösbarnát is.
A nagytömegű élénk szín elnyeli a tompábbat, a kistömegű viszont megdíszíti.
A viszonylagos hatás is megváltozik a területtel. Nagy vörös alapon a kis szürke folt zöldes, de a nagyméretű szürke foltnak csak a széleit - ahol találkoznak - látjuk zöldnek.
Ugyanaz a két szín tehát egészen más színhatású, ha más tömegelosztásban jelentkezik. A tömegelosztásban döntő a színek világossága és világítóereje. A világos folt nagyobbnak látszik a vele egyenlő nagyságú sötét foltnál, mert rásugárzik a sötét környezetre. Minél nagyobb foltot foglal el a világos szín, annál jobban kiterjed és elnyomja a környezetét. Kis foltokban viszont úgy megcsillogtatja környezetét, mint nőt az ékszer.
A világító színfoltot tehát mindig valamivel kisebbre kell vennünk, mint amekkorának a hatását szántuk. Különösen érvényes ez a világítóerejű színekre, elsősorban tehát az élénk sárgára. Az élénksárga az a szín, mely kis foltokban élénkít, ragyogtat, valóságos fűszere vagy ékszere a díszítménynek - nagy tömegben ellenben minden más színt megöl és vakítja a szemet.
Megfelelő tömegbeosztással a legélénkebb színek is jól megférnek együtt. Például élénk zöld és élénk vörös összeállításban azzal is alárendelhetjük az egyiket, hogy jóval kisebb tömegben alkalmazzuk a másiknál, vagy jóval sötétebbre, vagy jóval világosabbra vesszük. Lényeg tehát: határozott különbség a tömegben és a sötétségi fokozatban legyen. Ha a díszített tárgyon az egyes színek tömegei közt nincs határozott, hangsúlyos különbség, akkor egyik sem érvényesül kellőképpen, hanem az egész tarkállik.
A tarkasághoz nem szükséges sok szín, sem élénk szín, csak tarkálló tömegelosztás. A fekete fehér színösszeállítás is tarkállhat. Például a szarka azért tarka, mert a tollain a fekete és a fehér nagyjából, egyenlő tömegben váltakozik. A gólyát ellenben senki sem mondja tarkának, pedig azon még piros is van a fekete-fehéren kívül, csakhogy a fehér az egész test általános színe, a fekete csak az evezőtollak jóval kisebb foltjáé, a piros meg a csőr és a láb vékony vonaláé. A svájci vöröstarka meg a németalföldi feketetarka szarvasmarha azért tarka, mert a fehér és a vörösbarna, vagy a fehér és a fekete egymással vetélkedő tömegben váltakozik rajtuk. A magyar szilaj-marha ellenben nem tarka, mert egészben fehér, csak az orra tükrét, a szarva hegyét, meg a bika szemkörnyékét és nyakoldalát hangsúlyozza feketeség.

Amint vonalban, foltban, tagozódásban a határozott különbségek adják a díszítőerőt, úgy tehát színben is a határozott színkülönbség, a határozott sötétségi eltérés és a határozott tömegkülönbség a díszítőerő alapja.


Küldje el ismerősének!        Nyomtatásra és gyengén látóknak!